RMDSZ, ne áruld el Verespatakot

Nemzetközi



A Greenpeace egy nemzetközi környezetvédő szervezet, mely a világ több, mint 45 országában rendelkezik irodával. Ezek együttműködve biztosítják az erőt ahhoz, hogy a Greenpeace szembeszálljon a szennyezőkkel és változtatásra bírja azokat, ha szükséges. Az ATOM, a KLÍMA és ENERGIA, a GÉNTECHNOLÓGIA, a TENGEREK, az ŐSERDŐK és a VEGYIANYAGOK területén egy olyan jövőért harcol, amelyben élni tudunk. A Greenpeace hajói révén képes hatékonyan fellépni a tengerek és óceánok élővilágának védelmében is.

A Greenpeace függetlenségét annak köszönheti, hogy kizárólag magánszemélyek adományait fogadja el, közel 3 millió adományozó és 400 000 önkéntes segíti tevékenységét.

A Greenpeace 1971-ben alakult meg azzal a céllal, hogy fellépjen az amerikai kísérleti atomrobbantások ellen.

A '70-es évek közepén a Cree indián törzs sámánja a Greenpeace-nek a Rainbow Warrior (Szivárványharcos) megtisztelő címet adta. Jóslata a következőképp szólt:


„Ha a Föld beteg lesz és pusztulni kezd, a világ minden részén összefognak majd az emberek, akik nem a szavakban, hanem a tettekben hisznek. Céljuk az lesz, hogy meggyógyítsák a Földet. Csak úgy fogják őket emlegetni: Szivárványharcosok.”


1985-ben a francia titkosszolgálat Aucklandnél két bombával elsüllyesztette a Greenpeace hajóját, a Rainbow Warrior-t. A Greenpeace fényképésze, Fernando Pereira életét vesztette a szerencsétlenségben. A hajó a Mururoa atoll felé tartott, hogy megakadályozza a francia atombomba kísérleteket. Kiderült, hogy a támadás egy állam pénzelte terroristaakció volt. Az egész világot megrázta a hír. A támadás után az „ egy szivárványt nem lehet elsüllyeszteni” mondat lett a Greenpeace mottója, és 1989-ben vízre bocsátották a második Rainbow Warrior-t, hogy az elsüllyedt hajó helyét átvegye.



Néhány kiemelkedő eredmény a Greenpeace eddigi több, mint

30 éves munkájából


1971
Egy maroknyi bátor ember nekivág a tengernek egy bérelt halászkuterrel, hogy tiltakozzon az amerikai atomtesztek ellen. "Let's make it a green peace" volt a környezetvédők mottója – elérkezett a Greenpeace születésének órája. Az amerikai atomteszteket még ugyanabban az évben leállítják.

1972 Első akció a francia atombomba-tesztek ellen. A dél-csendes-óceáni teszteket 1975-ben felfüggesztik.

1975 Első bálnavadász-akciók – Greenpeace-aktivisták manővereznek gumicsónakjaikkal a bálna és a bálnavadászok szigonyai között.

1978 a Rainbow Warrior nevű Greenpeace-hajó megakadályozza a nukleáris hulladékok elsüllyesztését az Atlanti-óceánban.

1983 Elhatározás születik arról, hogy 10 évig nem süllyesztenek el nukleáris hulladékot a tengerben.

1985 A francia titkosszolgálat Aucklandnél két bombával elsüllyeszti a Greenpeace hajóját, a Rainbow Warrior-t. A Greenpeace fényképésze, Fernando Pereira életét veszti a szerencsétlenségben. A hajó a Mururoa atoll felé tartott, hogy megakadályozza a francia atombomba kísérleteket. De „ egy szivárványt nem lehet elsüllyeszteni”.

1986 Életbe lép a nemzetközi bálnavadászati tilalom.

1989 Beszüntetik a hígsav-kiürítést az Északi-tengerbe.

1987 Beszüntetik a veszélyes hulladékok elégetését az Északi-tengeren.

1987 A Greenpeace Antarktisz-állomást nyit a kontinens védelme érdekében.

1989 A Greenpeace fellép az őserdők védelmében.

1990 Az egész világon betiltják az ózonpajzsot pusztító FCKW-t.

1991 Egy szerződés 50 évre garantálja az Antarktisz védelmét.

1992 A Greenpeace egy kelet-németországi céggel közösen bemutatja a világ első FCKW- és FKW-mentes hűtőszekrényét, a "Greenfreeze"-t.

1993 Világszintű tilalom születik a veszélyes hulladékok tengerbe történő elsüllyesztéséről.

1994 Megtiltják a veszélyes hulladékok szállítását az ipari országokból Kelet-Európába és a Harmadik Világ országaiba.

1994 és 2001 között több óriási területű őserdő került védelem alá Kanadában.

1995 A Shell olajkonszern megígéri a Greenpeace-nek, hogy nem süllyeszti a tengerbe Brent Spar nevű olajfúró-platformját.

1997 Ausztriában elsőként tiltják meg a génmódosított kukorica importálását. Azóta egyre több ország rendeli el a génmanipulált termékek importjának tilalmát.

1998 A 15 éven át tartó Greenpeace-kampány eredményeként az EU megtiltja halászflottáinak a vontatóháló használatát.

1999 Brazíliában megszigorítják a környezetvédelmi törvényt az illegális erdőirtások ellen.

2001 Határozat születik a lassan lebomló környezeti mérgek gyártásának és felhasználásának betiltásáról.

2001 Egy történelmi jelentőségű megállapodás születik Kanada utolsó nagy partmenti őserdeinek megmentésére vonatkozóan. (Great Bear Rainforest)

2002 Az Európai Unió ratifikálja a klímaváltozásról szóló Kiotói Jegyzőkönyvet.

2002 Brazília megtiltja a veszélyeztetett mahagóni fa exportját. Ezen tilalom életbe lépéséhez a világméretű Greenpeace akciók nagyban hozzájárultak.

2003 30 millió ember vesz részt a világ legnagyobb háborúellenes tüntetésén.

2004 Az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete a Balti tengert besorolja a „Kifejezetten Érzékeny Tengeri Területek” közé, mely döntéshez a Greenpeace éveken keresztül tartó kampánya nagyban hozzájárult.

2004 Izland eláll abbéli terveitől, hogy megöljön 500 cetet, ehelyett bejelenti az évi 25 cet elejtéséről szóló kvótát. A Greenpeace cyberaktivistái segítségével több mint 50 000 aláírást gyűjtött azoktól, akik állították, hogy csak akkor látogatják meg Izlandot, ha az felhagy bálnavadászati terveivel.

2004 Az Unilever, a Coca Cola és a McDonalds ígéretet tett arra, hogy hűtőiből kivonja az ózonpajzsot pusztító gázokat.

2004 Tíz évnyi lobbizás, kutatás és különböző akciók eredményeképpen Oroszország végül ratifikálja a Kiotói Jegyzőkönyvet, így a világ egyetlen, globális méretű, klímaváltozással foglalkozó szerződése életbe lép.

2004 A Greenpeace és más környezetvédő szervezetek több évig tartó kampánya után a brazil kormány szembeszáll az illegális favágókkal és a szójatermelőkkel az Amazonasz-vidéken, és két nagy területet védetté nyilvánít.

2005 A fénymásoló óriás, a Xerox beleegyezik, hogy a papírgyártáshoz szükséges faalapanyagok beszerzését a finn fakitermelő cégtől, a StoraEnsótól leállítja, mert a cég Európa utolsók közt fennmaradt őserdejében végzi tevékenységét.

2005 A Sony Ericsson bejelenti, hogy fokozatosan kivonja termékeiből a mérgező vegyületeket.

2005 Az Európai Unió tiltólistájára kerül 6 mérgező vegyi anyag. Ezek azok az anyagok, amelyek néhány gyermekjátékot olyan puhává tettek, és amelyeknek vizsgálata során kiderült, hogy szerveket károsítanak.

2005 Az LG is bejelenti, készen áll arra, hogy elektronikai fogyasztási cikkeiből fokozatosan kivonja a mérgező vegyi anyagokat.

2005 A svájci állampolgárok nemmel szavaznak a génmanipulált gabonafélék termesztésére és ilyen állatok tenyésztésére hazájukban a következő öt évre.

2006 Több ezer aktivista munkájába és közel egy évtizedbe kerül, mire a kanadai Great Bear esőerdő - amely otthont ad grizli-, és jegesmedvéknek, csakúgy mint ezeréves cédrusoknak - végül megmenekül a teljes pusztulástól. Az esőerdő harmada- mintegy 5 millió hektárnyi terület - ugyanis teljes védelem alá kerül. Az azon kívül eső részen pedig kizárólag szigorúan ellenőrzött tevékenység folytatható.

2006 A francia elnök, Jacques Chiraq bejelenti, hogy visszahívja az azbeszttel megrakott Clemencau névre keresztelt hadihajót Franciaországba, amely éppen Indiában készült a mérgező szemetet ledobni.

2006 A Hewlett Packard beleegyezik, hogy egy sor veszélyes kemikáliát fokozatosan kivon termékeiből.

2006 Több hónapnyi nyomásgyakorlás, fogyasztói akciók és több mint 100 ezer email az óceánvédőktől meghozta hatását: a Gorton's, a Sealord és anyavállalatuk, a Nissui visszavonta támogatását a japán bálnavadászattól.

2006 A atomenergia-ipar nagymértékű lobbizása ellenére Spanyolország bejelenti, hogy 8 erőművét kivonja a működésből és tiszta, megújuló energiával helyettesíti majd azokat. Spanyolország ezzel csatlakozott Svéd-, Német-, Olaszországhoz és Belgiumhoz, mint az ötödik európai ország, aki felhagy az atomenergia használatával.

2006 A Dell az utolsó vállalatként tesz ígéretet arra, hogy kivonja termékeiből a legveszélyesebb mérgező vegyi anyagokat, követve ezzel nagy riválisát, a HP-t. A Greenpeace nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezek a cégek zöldebbé tegyék termékeiket.

2006 A McDonald's beleegyezik, hogy nem árusít olyan csirkét, melyet az újonnan kivágott Amazonas-esőerdők területén termesztett szójával etettek, illetve vállalta a közreműködést abban, hogy hozzá hasonlóan több élelmiszervállalat és szupermarketlánc is hasonlóképp járjon el.

2007
Az Apple bejelenti, hogy kivonja termékeiből a legveszélyesebb mérgező anyagokat. Mindez egy online Greenpeace-kampánynak és Apple rajongók közreműködésének köszönhető.

2007 Négy évnyi kampányolás vetett véget a tengerfenékre rendkívül romboló hatással lévő, fenékhálóval történő halászásnak. 2007 szeptemberétől csak azokon a területeken használható ez a halászati módszer, ahol a tengeri ökoszisztémában bizonyíthatóan nem tesz kárt.

2007 Több természetvédelmi csoporttal karöltve a Greenpeace 1,5 millió támogató-aláírást gyűjt be és így hozzájárul Argentína első szövetségi erdővédelmi törvényének életbe lépéséhez.

2007
A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC), a Világbank-csoport egyik intézménye bejelenti, hogy eladja Olam International Ltd. részvényeit, miután a Greenpeace 'Carving up the Congo' című jelentésében rámutatott, hogy az Olam közvetetten részt vett a kongói esőerdőkben történő illegális fakitermelésben.

2008 Egy kampányt követően az argentín kormány bejelenti a hagyományos villanykörték használatának tilalmát.

2008 Éppen 10 éve lépett életbe a Madrid Protocol, vagyis az a szerződés, amely mérföldkövet jelentett a környezetvédelem számára. A Greenpeace 15 évig kampányolt azért, hogy a világ figyelmét ráirányítsa az Antarktiszra, és visszafordíttatott egy döntést, amely engedélyezte a bányászatot az utolsó érintetlen kontinensen.