Itt tudsz kapcsolatba lépni a Greenpeace-szel
1979. október 23-án születtem, és ezt azóta is megtisztelő, találó dátumnak tartom.
Környezetvédő pályafutásomat a Védegyletnél kezdtem 2002-ben, rögvest a Budai alsó rakpart négy sávosra szélesítése elleni, 2005 táján apránként győztesnek bizonyult kampány koordinációjával. Innentől, illetve 2003-tól irodavezetőként számtalan kisebb helyi ügy szervezésébe segítettem be, majd a Zengőre tervezett NATO-lokátor elleni szervezkedés (2004) egyik főkolomposa lettem. Részt vettem a Sólyom László köztársasági elnökké választását megcélzó csapatban is (2005).
2007-től 2009 végéig operatív, kommunikációs és adománygyűjtő vonalon egyik fő szervezője voltam a most parlamentbe jutott ökopárt építésének.
Rendszeresen írok a főbb napi és hetilapokba publicisztikákat, rendszerkritikus blogok, portálok szerkesztésében vettem, veszek részt. Másztam szobrokra, ültem fogdában és tv-stúdiókban, építettem barikádot és autócsapdát, tárgyaltam milliárdosokkal s voltam önkormányzati képviselőjelölt. Szerkesztőként – íróként segítettem több könyv és a Corporation című mozifilm megjelenését.
Szenvedélyes városi biciklista vagyok, mert biciklizés a városban páratlan szabadságélmény és pótolhatatlan mámort jelent. Monyók, az akciókutya ilyenkor a hátsó kosárban utazik velem. Ha nem az ökológiai forradalmon dolgozom, akkor fűben fekszem hanyatt, vagy könyvekkel, fakanállal foglalatoskodom.
A Greenpeace csapatához azért csatlakoztam, mert itt van lehetőség oly módon alakítani sorsunkat és a közéletet, ahogy azt a kibontakozó környezeti katasztrófa súlyossága megköveteli. Hatékonyan, valódi eredményeket elérve, ha kell, a konfrontációt is magabiztosan vállalva, több mint negyvenezer hazai anyagi támogató legitimációjával.
Vissza