Itt tudsz kapcsolatba lépni a Greenpeace-szel
2002 óta dolgozom a civil szektorban, nemzetközi és hazai képzések, programok, szervezetek vezetőjeként.
A Kikötő Ifjúsági Kulturális és Szociális Egyesület alapítója és vezetője vagyok, ahol elsősorban nemzetközi ifjúsági munkával és pedagógiai innováció adaptálásával foglalkoztunk. Két éven át dolgoztam az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezetnek, ahol először adománygyűjtési koordinátor voltam, majd irodavezető, végül megbízott igazgatóként majd coach-ként segítettem a szervezet munkáját. Több kisebb civil szervezet tagja és alapítója vagyok.
2009 májusa óta dolgozom a Greenpeace-nél, mint adománygyűjtési vezető, ami nagy örömmel és kihívásokkal járó feladat számomra.
Művelődésszervezőnek tanultam, majd pedagógiai végzettséget szereztem, valamint nemzetközi civil és vezetői képzéseken vettem részt. Egy kisfiú édesanyja vagyok, ami különösen fontossá teszi számomra, hogy munkám során hozzátegyek egy élhető, egészséges világ létrejöttéhez.
Meggyőződésem, hogy a civil szektor erősödése megalapozhat egy új társadalmi formát, amelyben a globális felelősségvállalás és tudatosság új alapokra helyezi világunkat. A civil szervezetek támogatása számomra az első lépése annak, hogy felismertük felelősségünket a világ helyzetéért és vállaljuk, hogy közösen teszük egy fenntartható értékekre alapuló társadalomért. Hiszek abban, hogy összefogással és kitartással megvalósítható egy olyan világ, amelyben gyermekeinknek nem kell félniük a szüleik által elkövetett környezetszennyezés rájuk lecsapó következményeitől.
A Greenpeace egy olyan közösség, amely tenni akar és tud is, hogy ez az álom megvalósuljon. Válaszd Te is a zöld utat és csatlakozz!
Vissza