Nyolcezer évvel ezelőtt óriási kiterjedésű őserdők borították Földünk szárazföldjeinek csaknem felét. Mára ennek csupán ötöde maradt fenn, a többit elpusztították, vagy feldarabolták.
Az erdők pusztulásának elsődleges oka régióról régióra változik. A mezőgazdasági területek terjeszkedése, a bányászat, a települések, és az ipari fejlesztések a legfőbb okok közé sorolhatóak.
A washingtoni Világ Erőforrásai Intézete (WRI) következtetése, hogy "a kereskedelmi fakitermelés messze a legnagyobb veszélyforrása az őserdők kihalásának: több mint a világ erdeinek 70%-t fenyegeti."
Bizonyított, hogy a második legfontosabb oka az erdőségek fogyatkozásának az ipari fakivágás, amely aztán további negatív következményeket von maga után, mint például az intenzív vadászat és az állatok illegális kereskedelme. A fakitermelés módja szintén csak növeli a probléma súlyát.
A tervezetlen fakivágások és a nem hatékony feldolgozás óriási mértékű fahulladékhoz vezet, a faipar átláthatóságának hiánya pedig nagyon megnehezíti a fa nyomonkövetését. Ez lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogyan kezelték az adott erdőt, ahonnan a fa érkezett. Mindez persze szabad utat ad a faipari cégeknek, hogy világszerte folytassák felelőtlen és illegális tevékenységüket.
Illegális fakitermelés – az utolsó őserdők utolsó napjai
A világ őserdői krízisben vannak: 80%-ukat már kipusztították, vagy tönkretették, a megmaradt rész pedig illegális és destruktív fakitermelésnek van kitéve. Az illegális fakivágások nem csupán csökkentik a biodiverzitást, a klímaváltozáshoz is hozzájárulnak. Ez a bennszülött illetve helyi közösségeknek szociális gondokat okoz, ami erőszakhoz, bűncselekményekhez és emberi jogaik megsértéséhez vezet.
Ma körülbelül 1.6 milliárd ember megélhetése, és 60 millió bennszülött túlélése függ közvetlenül az erdőktől.
Példák az illegális fakitermelésre:
· Indonéziában a fakitermelés 90%-a illegális.
· A brazíliai Amazonas-medencében a fakivágások 60-80%-a illegális.
· Kamerunban 1999-2004 között a fák 50%-t illegálisan termelték ki.
Az illegális fakitermelésből származó bevételeket háborúk, szervezett bűncselekmények, pénzmosások támogatására fordítják, amelynek mindegyike veszélyezteti a nemzetközi biztonságot. Az illegális fakitermelés ugyanakkor hátrányos helyzetbe juttatja a felelős faipari cégek által folytatott legális tevékenységet, hisz lejjebb kényszeríti az áraikat, így versenyhátrányba juttatva azokat.
A Világbank szerint az illegális fakitermelés által a fakitermelő országokban elveszített anyagi bevétel 10-15 milliárd dollár közé tehető, ami a fa világkereskedelemének 10%-a.
Az elveszített haszonra hatalmas szükség lenne ezekben az országokban: iskolák és kórházak épülhetnének belőle.
“Olyan országtól elvárni vagy kérni, hogy lépjen fel az illegális fakivágások ellen, aki maga is illegális fakitermelésből származó fát importál, egyáltalán nem segít a probléma elleni küzdelemben... Inkább az ilyen fa, vagy az ebből készült termékek importjának engedélyezését kellene az erdők elleni bűntettekben való aszisztálásnak , sőt részvételnek tekinteni.”
Muhammed Prakosa, indonéz Erdőügyi Miniszter, 2003 januárjában
A fakitermelő országokban tapasztalt gyenge kormányzás és korrupció, valamint a fogyasztó országok – pl. az Európai Unió, az Egyesült Államok és Japán – hibája is az illegális fakitermelés, mivel nem tiltják be az ebből származó faanyag behozatalát, a faipari vállalatok terjeszkedését. Ez az őserdők végleges kizsákmányolását teszi lehetővé.
Hihetetlennek tűnik, de az Európai Uniónak nincs törvénye a illegális fatermékek behozatalának megfékezésére. Az Európai Unió FLEGT (az Erdőtörvény Érvényesítő Kormányzati és Kereskedelmi Akcióterv) cselekvési tervében több törvény kidolgozását javasolja, ami az illegális faimportot is betiltaná. Mindmáig azonban az Európai Bizottság csupán önkéntes tevékenységeket javasol, amelyeket széles körben alkalmatlannak tartanak az erdők és az azoktól függő közösségek védelmére. Ez nem lesz elég ahhoz, hogy őserdeinket megmentsük.
Tegyél te is!
Írj Louis Michel európai biztosnak, hogy tiltsák be az illegális fakitermelésből származó importot!
http://www.greenpeace.org/international/campaigns/forests/stop-illegal-logging