Álláslehetőség a Greenpeace-nél!
Támogatói kapcsolattartó asszisztensi munkakörbe keresünk jelentkezőket. Részletekért kattints ide!

Nemzetközi hírek

2009.12.19 Elmulasztottuk a történelmi lehetőséget arra, hogy megelőzzük a klímakatasztrófát

Koppenhága, 2009. december 19. - A Greenpeace erősen elítéli a leggazdagabb és legbefolyásosabb országok vezetőinek a végső, „élj vele vagy ne élj vele” megállapodását, amivel a Koppenhágai Klímakonferencia záró akkordjaként rukkoltak elő. Útban a repülőtérre úgy hitték a munkát elvégezték, pedig korántsem tették azt. Amit maguk után hagytak az nem más, mint káosz és zűrzavar.

Az átdolgozott éjszaka alatt a tárgyaló felek megpróbálták megérteni, hogy mi is a pontos státusza annak az úgynevezett 'Koppenhágai Megállapodásnak', ami a 15.ENSZ Klímakonferencia végén egy kárhozott, inkoherens és viharos vita eredményeként állítottak össze.

„A világ most a vezetés tragikus kudarcával kell, hogy szembenézzen. Ahelyett, hogy együttes erővel biztosítanánk emberek millióinak jövőjét egy élhető bolygón, azáltal hogy létrehozunk egy történelmi megállapodást klímánk védelme érdekében, a világ legbefolyásosabb vezetői most elárulták a jelen és a jövő nemzedékeit. A klímakatasztrófa elkerülés most csak még inkább nehezebb lett.” - mondta el Kumi Naidoo, a Greenpeace International vezérigazgatója.

A Koppenhágai Megállapodást egy előremutató lépésnek tekintik, pedig nem az. Valójában még csak nem is fogadták el formálisan a konferencián résztvevő országok. Egyáltalán nem tartalmaz kibocsátáscsökkentési vállalásokat a fejlett világ részéről a 2012 utáni időszakra, ami egy újabb engedmény a hatalmas széndioxid kibocsátó cégeknek, főként a fosszilis energiát használó erőműveknek, amik végig erősen lobbiztak annak érdekében, hogy aláássa az erős megállapodást. Most meg van az engedélyük Földünk zavartalan szennyezésére továbbra is.

Pár eredmény azért született, ami egy új Klímafinanszírozási Alap Mechanizmusát hivatott létrehozni és ami biztosítja a fejlődő világ támogatását 100 milliárd dollárig évente az esőerdő irtásának megfékezése, a klímaváltozás már meglévő hatásainak leküzdése és új, tiszta technológiák bevezetése érdekében.

Továbbá a fejlődő országok megállapodtak abban, hogy önkéntes széndioxid-kibocsátáscsökkentési vállalásokat tesznek, amit hosszú távon hajlandóak még növelni, ha a fejlett világ megfelelő mértékben támogatja őket.

A konferencia eredményeként nem jött létre jogilag kötelező megállapodás.

Habár a tárgyalások jövőre folytatódnak, a jogilag kötelező érvényű megállapodás hiányában a Koppenhágai Klímakonferencia mégis egy elvesztegetett lehetőségnek számít. A világ most újrakezdi az utat, ami Baliból indult és most Mexikóig tart, hogy létrehozzon egy igazságos, ambíciózus és jogilag kötelező megállapodást, hogy megakadályozzuk a klímakatasztrófát.

Vissza