Két aktivistánkat bíróság elé állították Japánban, miután leleplezték a bálnavadászattal összefonódott kormányzati korrupciót. Junichi és Toru továbbra is fellépnek a bálnák védelmében, bár a japán hatóságok tíz évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetik őket. Most van a legnagyobb szükségük a segítségedre! Mondd meg Te is a japán kormánynak, hogy ott állsz velük a vádlottak padján.
A petíció szövege:
Tiltakozásunkat fejezzük ki Junichi Sato és Toru Suzuki, a „Tokiói Kettős” bírósági pere mögött politikai szándékok miatt, melyeknek célja a sarkvidéki bálnavadászat ellenzőinek elhallgattatása. Véleményünket az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának vizsgálatai is alátámasztják, melyben egyértelműen megállapították, hogy Junichi Sato és Toru Suzuki letartóztatása és megvádolása során a japán kormányzat számos ponton sértette a nemzetközi jogokat. Jogi szakértők és emberi jogi szervezetek tucatjai - köztük az Amnesty International- , és negyedmillió ember fejezte ki tiltakozását.
Bízunk abban, hogy az igazság győzedelmeskedni fog, és a bíróság végül felismeri, hogy Junichi és Toru csak felelős állampolgárokként a kötelességüket teljesítették. De ha tárgyalásuk tisztességtelen lesz és elítélik őket, nem maradunk csöndben. Hangunk csak még erősebb lesz.
Junichi és Toru becsületes emberek, akik az adófizetők érdekében leplezték le a kormányzat nagy anyagi támogatásával folyó bálnahús-csempészeti gyakorlatot. Ott állunk mellettük a vádlottak padján, és velük együtt ellenezzük a bálnavadászatot a Déltengeri Bálnarezervátumban.
Felszólítjuk a Japán kormányt, hogy tisztelje az emberi jogok egyezményét, biztosítsa a Tokiói Kettősnek a tisztességes bírósági tárgyalást, és indítsa újra a Junichi és Toru által leleplezett bálnahúscsempészet kivizsgálását.
A bálnavadászat helye van a bíróságon, nem azoké, akik ellenzik.
Köszönjük, hogy Te is segítesz!