Budapest, 2010. július 22. - Greenpeace aktivisták csütörtökön délben, a legnagyobb hőség idején, szódát osztottak a Stadionoknál a piros lámpánál megálló autósoknak, hogy így segítsenek elviselni a forróságot. Az akció során transzparensekkel kívánták felhívni a figyelmet a hőségriadó és a klímaváltozás kapcsolatára, valamint az egyes ember felelősségére, lehetőségeire. A szóda mellett olyan füzeteket is adtak az autósoknak, amely mindenki számára könnyen teljesíthető, energiahatékonysági lépéseket tartalmaz, egyben megmutatja, mit tehetünk a mindennapi életünkben a klímaváltozás ellen.

Az éghajlatváltozás a tudósok egybehangzó véleménye szerint elsősorban az időjárási szélsőségek gyakoribbá válását jelenti. Évről évre egyre riasztóbb előrejelzések látnak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy milyen hatásokkal kell nekünk és unokáinknak szembenézniük, amennyiben nem teszünk globálisan sürgős lépéseket megfékezésére. A jövőbeni hatásokat még elkerülhetjük, azonban ami most zajlik, ahhoz már csak alkalmazkodni tudunk.

Stoll Barbara, a Greenpeace kampányfelelőse elmondta: „az átfogó meteorológiai mérések létezése óta globálisan a legutóbbi tél volt a legmelegebb, és soha nem volt még olyan forró az április, mint ebben az évben. Soha annyi eső nem esett május-júniusban Magyarországon, mint idén. Pár héttel később pedig, a maihoz hasonló hőségnapok következtében a földeket már locsolni kell, úgy kiszáradtak.”
Ebben a helyzetben, akik szerint az éghajlatváltozás nem létezik, a Föld laposságát hirdetőkhöz hasonlítanak. A felelősségünk, kötelezettségünk a cselekvésre nyilvánvaló. Egy a közelmúltban napvilágot látott MTA tanulmány szerint (Környezeti jövőkép - Környezet- és klímabiztonság) az elkövetkezendő 20 évben mintegy 14 nappal is emelkedhet éves szinten a hőségriasztások időtartama. A hőségnapok nagyon megterhelik az emberi szervezetet, ilyenkor gyakoribbá válnak a halálesetek és a járványok is gyorsabban terjednek, valamint növekszik a szív- és érrendszeri megbetegedések, az embóliák és az agyvérzések száma is. A melegedéssel egyidejűleg kevesebb lesz a csapadék mennyisége, és Magyarországon általános szárazosodás lesz megfigyelhető.

A klímaváltozás ellen nem nagy szavakkal kell tenni, hanem gyors, konkrét és bátor lépésekkel. A klímaváltozás elleni legfontosabb lépés a CO2 kibocsátásunk csökkentése, ugyanakkor nagyon fontosak a mindennapi emberek cselekedetei is. Sok apró lépés egy környezet-és klímatudatosabb élet felé nagy hatással lehet, és mindannyiunk részéről szükségszerű lesz. Stoll Barbara szerint nyilvánvalóvá vált: felelős politikus nem gondolkodhat újabb szénerőművek nyitásáról, nem tervezhet több fosszilis energiaforrással, annál is inkább, mert ezek az energiaforrások kifogyóban vannak a világban. A megújulók viszont mindig rendelkezésre fognak állni, ezért minden eszközzel el kell hárítani a terjedésük előtt álló akadályokat, az energiahatékonyságunkat pedig jelentősen fejlesztenünk kell.

Foto: (c) Kappel Judit/Greenpeace